Edzőinkről, Hírek

Gogolák Dániel: „Azt szeretném elérni, hogy ők akarják a fejlődést”

Dani bácsi, avagy a Tábornok – áprilistól új edző irányítja a Kids B és C csoportjainkat az Iron Swim Budapestben. Gogolák Dániel két éve dolgozik az Iron úszóiskolájában, mint oktató, de mostantól edzőként is foglalkozik a legkisebb versenyúszókkal.

Mindig is arról álmodtál, hogy edző leszel?

Akkor vált álommá, hogy egyszer edző szeretnék lenni, amikor idekerültem az Ironba. Nagyon elégedett voltam, sőt, vagyok is az oktatói pozícióval, de azt hiszem, természetes, hogy az idő múlásával az ember keresi az újabb kihívásokat. Az oktatásban is tudok még tanulni, de ott már nincsenek olyan mértékű megmérettetések, amiket ne tudnék könnyűszerrel kezelni. Az elmúlt két évben kitapasztaltam, hogy miként lehet az úszástechnikát csiszolni, milyen módszerrel lehet gyorsan megtanulni úszni, mit szeretnek a gyerekek. Többször előfordult az is, hogy oktattam, és két pályával beljebb Katinkáék technikáztak. Ilyenkor nehéz nem odafigyelni, és sokszor ellestem egy-két mozdulatot, víz alatti extra feladatot, amit a későbbiekben én is beépítettem az oktatásba, sőt, a saját úszásomba is. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen kivételezett helyzetben vannak!

Az oktatásban szerzett tapasztalatokból mit lehet edzőként is alkalmazni?

Nekem fontos a demokratikus beállítottság, hogy ne alá-fölérendelt viszony legyen az edző és a tanítvány között, hogy partnerként tudjunk együtt dolgozni. Igyekszem azt elérni, hogy a gyerekek maguktól akarjanak edzeni, dolgozni, küzdeni, mert akkor a motiváció is hamarabb jön, hatékonyabb és eredményesebb lesz az út.

A gyerekcsoportban már elég érettek ehhez a 10-12 évesek?

A határvonalat természetesen meg kell húzni! Következetes vagyok, időnként szigorú, de nem hajtom, nem presszionálom a gyerekeket, nincsenek hatalmas elvárásaim velük szemben, mert még tényleg kicsik. Azt szeretném elérni, hogy ők akarják a fejlődést, akár technikailag, akár időben, és hogy érezzék jól magukat!

Szerinted mi a legfontosabb a sportoló, úszó gyerekeknek ebben a korban?

A rendszeresség! Most már komolyabban kell készülniük, hiszen versenyeznek is. És természetesen a technika, ami mindig kiemelt helyet kap, de a versenyek miatt muszáj követni egy edzéstervet. A rendszeresség adja meg a keretet az életükhöz, ki kell alakítani a rutint, hogy az úszást be tudják iktatni a mindennapjaikba. Ez elengedhetetlen azoknak, akik komolyan szeretnék űzni ezt a sportot, és úgy látom, sokan meg is tesznek érte mindent.

A gyerek vagy a szülő, egyáltalán ki akarja jobban?

Java részt azt látom, hogy a gyerekek akarják, de előfordul, hogy inkább a szülő. Ott azt szeretném elérni, hogy a gyerek érezze jól magát, jó közösséghez tartozzon, egészséges legyen és a mindennapjai részévé váljon a sport hosszú távon is.

Te magad hogy ismerkedtél meg az úszással és hogy lett belőled oktató?

Hatévesen kezdtem el úszni, egyéni oktatásra jártam az újhegyi uszodába. Először a mellúszást sajátítottam el, majd tanfolyamon hozzájött a gyors és a hát, pillangózni pedig 8 évesen tanultam meg. Sportiskolába jártam, és az osztálytársaimmal együtt töltöttük a napot a suliban és az edzéseken is. Élveztem, hogy sokan voltunk, hogy mindig tudtam barátkozni, ment a nyüzsgés, és emiatt megszerettem a sportot és az úszást. Versenyzői szinten nem tartoztam a topba, de azért egész jó időket úszkáltam pillangón és mellen is. Középiskolás koromban azonban éreztem, nem ez lesz az én utam, inkább a tanulást választottam. Hobbi szinten sportoltam még, elkezdtem például kempózni, hogy a kis termetem ellenére is meglegyen a kellő határozottságom és önbizalmam, meg tudjam védeni magam és a barátaimat. Érettségi után az Óbudai egyetemen villamosmérnökként kezdtem a tanulmányaimat, de abbahagytam, mert nem volt türelmem ahhoz, hogy egész nap üljek. Félévet dolgoztam rakodóként a reptéren, ahol azért sok mindent megtanultam az életről, és utána örömmel folytattam a tanulást. Pécsett végeztem testnevelőtanár és edző szakon. Az egyetem alatt már visszatértem az úszáshoz, mert szükségesnek éreztem mind mentálisan, mind fizikálisan. Megcsináltam a sportedzői okj-t is, és az utolsó évemben besegítettem az egyetemnek, úszásórákat tartottam általános iskolás gyerekeknek. Ott szerettem meg az oktatást! A gyerekek őszintesége lenyűgözött, éreztem, hogy bíznak benne, hogy számítanak rám, jólestek a pozitív visszajelzések.

Mennyiben más egy oktató és egy edző feladata?

Más a kettő. Az Iron 1-2-ben inkább a pedagógiai részen van a hangsúly, illetve a saját személyiségemen. Olyannak szeretnek, amilyen vagyok. A mélyvízben, Iron 3-4-5-ben egyre komolyabbá válik a dolog, ott már más a korosztály is, tudatosabban kell kezelem a gyerekeket, néha kicsit hagyom őket beszélgetni is, hogy lazuljanak. Edzőként pedig muszáj egy szintet megütni, ha eredményt akarsz elérni a gyerekekkel.

 

Egy hete dolgozol a csoportoddal, mik a tapasztalataid?

Szép lassan megismerem a gyerekeket, a munkamorál is napról-napra jobb. Egy-két gyereknél előfordulnak még magatartási problémák, de összességében nagyon elégedett vagyok. Úgy érzem, kezdem elnyerni a bizalmukat, igyekeznek a figyelmemet megragadni, számít nekik a véleményem, úszás közben is kérdezik, hogy Dani bácsi erről-arról mit gondolsz.

Dani bácsinak hívnak?

Dani bácsinak, Daninak vagy tábornoknak.

Tábornoknak???

Keményen, szigorúan fogtam őket, azt hiszem, ez indította be a kreativitásukat, de nem bánom. Sőt!