Hírek

Pásztory Dóri: „Nagyon sok szívügyem van itthon!”

Szombaton különleges látogatója volt az Iron Swim Budapest úszóiskolájának, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok. Többek között azért is jött, hogy megnézze egykori tanítványát, Zoét, az Iron Swim para Ob-ra készülő úszóját, és találkozzon Vados Bencével, aki most az Iron Swim oktatója és paraszakosztályának vezetője, és akire néhány éve rábízta a gyerekeket a Suhanj! Alapítványnál.

„Bence egy igazi suttogó, fantasztikusan bánik az emberekkel. Zoé (Sallai Zoé Elizabet) talán az első tanítványom volt, amikor átvettem elhunyt mesterem, Pike bácsi (Málnai István) tanítványainak oktatását. Hatéves lehetett akkor Zoé, de már nagyon magabiztos volt. Nekem is önbizalmat adott az ügyessége, talpraesettsége, hiszen először nemigen tudtam, mit csináljak velük. Elővettem azt, amire emlékeztem a saját gyerekkoromból, miket játszottunk, hogy csináltuk a dolgokat. Az alapítványnál mindenki megrendült Pike bácsi halálától, olyan hirtelen ment el, azon mozgolódtunk, hogy tudnánk segíteni, visszaadni ennek a generációnak azt, amit mi kaptunk gyerekként. Szentül hiszem, hogy a fogyatékkal élők számára az úszás az egyik legjobb sportág. Kicsi korodtól kezdve végig kell sétálnod a medenceparton fürdőruhában, ott nincs mit rejtegetni. És ha te 5-6 évesen emelt fővel tudod mindezt megtenni, az olyan önbizalmat ad egész életre, hogy nem fogod rejtegetni sem az osztályteremben, sem tinédzserként bulikban. Ezért örülök, hogy a Suhanj!-ba is bekerült az úszás, mert ez sokkal többet ad, mint csupán mozogni a vízben. Bence is a saját példájával, saját karizmájával lényegesen többet tud tanítani a gyerekeknek, mint hogy tartsák a kezüket gyorsúszásnál. Nagyon örültem, amikor ő elvállalta és átvette tőlem a gyerekeket, mert segít, hogy ezt a szemléletet, magabiztosságot meg tudjuk nekik tanítani. Ha látják, hogy így harmincévesen is elég jó életet lehet élni kevesebb ujjal meg rövidebb karral, akkor talán nekik is könnyebb lesz ezzel megbirkózni.”

Már évek óta Londonban élsz a családoddal, de ahogy látom, kintről sem hagytad magukra a régi társakat, barátokat, tanítványokat.

„Szegény férjem panaszkodik is ilyenkor, hogy elveszít engem két hétre, mert nagyon sok szívügyem van itthon. De nem bánom, mert így tudok kint is teljes életet élni, hogy nem szakadtam ki az otthoni közéletből, amelyben 15 éve benne vagyok. Ilyenkor tudok találkozni Bencével, leülhetek Árpival (Petrov Árpád, Katinka edzője) kávézni, megbeszélhetjük, ő hogy csinálná ezt vagy azt az edzéstervet, ha pedig Pécsre megyek, mindig meglátogatom Tolja bácsit (Anatolij Petrov, Árpi édesapja, mesteredző). Nekem ezek a szálak annyira mélyek és fontosak, hogy 1700 km-ről sem lehet elszakítani.”

Ma már te is tanítasz, Londonban egy helyi úszóiskolában foglalkozol gyerekekkel. Hogy kezdődött és miért, hiányzott a közeg?

„Most, hogy a kisfiam ötéves lett, és bekerült a kinti iskolarendszerbe, felszabadult egy csomó időm. Az újságírás nagy szabadságot ad nekem, de éreztem, hogy kell egy londoni láb is, hogy ne minden idekössön. Szerencsés találkozások következtében ott is elvégeztem az edzői tanfolyamot, ami sokkal rövidebb, mint itthon. Nagyon más a kettő! Ott 12 nap alatt úszásoktató lehetsz. Volt a tanfolyamon kávéházi árufeltöltő, aki mivel jobb az órabér az uszodában, eljött inkább úszásoktatónak. Akadt olyan is az órán, nem hittem a szememnek, aki egyáltalán nem tudott úszni. Nem tudott bejönni a mélyvízbe! Én itt nagyjából a Csaba bácsitól (dr. Sós Csaba szövetségi kapitány) és a TF-en megszerzett tudásból élek, és azt hasznosítom.”

Akkor gondolom, téged ott nagyon megbecsülnek.

Egy városban, ahol nem olyan régen volt olimpia és paralimpia, nem kell elmagyarázni, hogy mi ez, és tényleg megbecsülésnek örvendenek a sportolók. Nagyon jó helyem van, szeretnek, és én is nagyon szeretem őket. A többi edzőre mentorként tekintek, mindenben tudok hozzájuk fordulni segítségért. Az elején bizonytalan voltam, hogy fogom ezt angolul csinálni, meg egyáltalán az edzősködés miatt is. Korábban mindig azt mondtam, én edző, soha! Úgy gondoltam, nem vagyok elég kegyetlen, túl lágy a szívem. Most 8-12 évesekkel foglalkozom, akikkel nem kell nagyon keménynek lennem, de azért már jól lehet őket instruálni. Egy román vezetőedző van a klubnál, két évvel idősebb, mint én, ugyanabból a háttérből érkeztünk, ő is a kelet-európai mentalitást képviseli, rend van és fegyelem és nagyon sok technika. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az alaptechnikát megtanítsuk.”

Bele tudod már vinni önmagad is?

„Azt hiszem, hogy szeretnek. Van egy saját gyerekem, így könnyebb a pedagógiai rész, tudom, hogy fegyelmezzek úgy, hogy azért megmaradjon a jó viszony, és ne azt érezzék, hogy ellenük vagyok, hanem azt, hogy velük. Az akcentusom, a nyelv különleges helyzetet is teremt, tudják, hogy én vagyok „Dóra from Hungary”, és néha ugyan kiröhögnek, ahogy beszélek, de cukik és segítőkészek. A bokámnál van egy tetoválás az ötkarikával és a paralimpia jelével, ami nekik pont szemmagasságban van a vízből, az azért ad egy tekintélyt. Bevittem nekik az érmeimet is. Tudják, hogy nálam sok technika lesz és nagyon sok vegyesúszás, mert nekem a 200 vegyes volt a számom.”

Visszatérve ide, Zoéban mit látsz? Lehet belőle az utódod?

„Zoét hét éve láttam utoljára, akkor egy cukiarcú kislány volt, most meg már egy nőkezdet, határozott, magabiztos. Ám a mosolya pontosan ugyanolyan, és ha még a vízben is mosolyog, akkor nagy baj nem lehet. Nagyon örülök, hogy meg tudja oldani a heti öt edzést, nagyon jó kezekben van Bencénél és itt, az Iron Swimben is, mert fel van építve az egész pályakép, lehetősége van az előrelépésre, ahogy fejlődik. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy épekkel együtt úszhattam. Mindig hozzájuk mértem magam. Fel tudtam bosszantani magam, amikor például elvittek Harkányba versenyre és utolsóként csaptam célba, de ez olyan alapot adott, amivel aztán sokkal könnyebb volt a paraversenyeken elindulni. Most, hogy nézem Zoét, azt gondolom, sokkal lustább voltam, mint ő, és én csak 11 évesen kezdtem. Mennyi idős most Zoé?”

12 lesz.

„Ő már sokkal előrébb tart, mint én akkor. Nagyon remélem, hogy sokra viszi. Mi lesz majd Tokió után? Párizs 2024-ben. Megmondom őszintén, én már most megveszem a repülőjegyet Párizsba, hogy lássam őt!”