AZ IRON SWIM BUDAPEST HONLAPJÁN
Iron Lady, azaz Hosszú Katinka! Kell-e nevet bárkinek is bemutatni? Magyarországon biztos nem, de a sportszerető és olimpiákat követő embereknek külföldön sem. Háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok, tizennégyszeres Európa-bajnok, a világ és Európa legjobb női úszójának választották számos alkalommal, Magyarországon hatszor lett az év sportolója.
Negyed évszázada a medence és a víz a legfőbb közege, a mai napig imád úszni, és a hosszú évek során szerzett hihetetlen tapasztalatával elkötelezetten dolgozik azért, hogy ezt a szeretetet, a víz, a sport és a versenyzés iránti szenvedélyét, a befektetett munka fontosságát másokkal is megismertesse.
Katinka 2018 augusztusában alapította az Iron Swim klubot, amelyben a sportot versenyszinten űzők is ugyanúgy megtalálhatják a számításukat, mint azok, akik csak most ismerkednének az úszás alapjaival, vagy szeretnék felfrissíteni a régi tudásukat, hiszen a klub keretein belül üzemel az Iron Swim úszóiskola is gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
A klub szakmai és emberi háttere a Katinka pályafutására és személyiségére oly jellemző innováción, a folyamatos fejlődésre való törekvésen és a többévtizedes pályafutása, valamint amerikai tanulmányai során szerzett tapasztalatain alapszik. A legfőbb célja pedig, hogy olyan versenyzőket, a sportot és az úszást szerető embereket képezzen, akik az egyedi edzésmódszerekkel és mentális felkészítéssel nem csak az uszoda világában, de az életben is megtalálják a helyüket.
Ha felkeltettük az érdeklődését, várjuk szeretettel edzéseinken és tanfolyamainkon, melyekről bővebb információkat talál honlapunkon!
Jó úszást kívánunk mindenkinek!