Jelentkezz az IRON SWIM BUDAPEST úszóiskolába

és hozd ki a magadból a legjobbat!

Gyermek- oktatás

3-18 év között

Felnőtt- oktatás

18 év felett

Egyéni oktatás

Magánóra

Duna Aréna

Uszoda

Iron Swim School Budapest

úszásoktatás gyerekeknek és felnőtteknek

Az Iron Swim School Budapest programja a magyar úszásoktatásban teljesen új irányt képvisel. Módszertana nemcsak támogatja és egységesíti a modernkori tanítási szisztémákat, hanem feltárva az akadályozó tényezőket a helytelenül rögzült technikák korrigálásában is pontos iránymutatást nyújt.

Rendszerünk alapja, hogy minden foglalkozásunk kislétszámú csoportokban zajlik, ami jelentős mértékben segíti a minőségi oktatást. Ennek köszönhetően az egyes tudásszintekhez tartozó kritériumok, vagyis tanegységek magabiztosan, gördülékenyen teljesíthetővé válnak.

shutterstock_619691678
IRON SWIM - Hosszú Katinka - Úszásoktatás, Úszóiskola
Programunk elsődleges célja
minden résztvevő számára lehetőséget biztosítani arra, hogy korszerű létesítményben, barátságos környezetben, szakképzett trénerek segítségével tanulhasson meg úszni. Rendszerünk alapja, hogy minden foglalkozásunk kis létszámú csoportokban zajlik, ami jelentős mértékben segíti a minőségi oktatást.
Teljesen kezdőknek
Újrakezdőknek
Akik fejlesztenék meglévő úszástudásukat
Egészségmegőrzés céljából
Kiegészítő sportágként
Sportolóknak, ahol az úszás technikai fejlesztése a cél
Online rendszer
  • regisztrációt követően saját Iron Swim profil
  • online időpontfoglalás és fizetés
  • ügyintézés pár gombnyomással
  • folyamatosan frissülő hírfolyamos tájékoztatás
Online ügyintézés
  • a legalkalmasabb napok és időpontok kiválasztása
  • meghirdetett alkalmak saját igényeknek megfelelő foglalása
  • órák bankkártyás befizetése
  • befizetett időpontok módosítása (24 órával a kezdés előtt)
  • új alkalmak hozzáadása (kivétel: aznapi foglalkozások)
  • orvosilag igazolt hiányzások pótlása

IRON SWIM SCHOOL BUDAPEST – GYERMEK ÚSZÁSOKTATÁS

ahol TE VAGY a legfontosabb
swimming-silhouette

Tanfolyam

A képzés hatékonysága érdekében kis létszámú csoportokban és három hónapos turnusokban zajlik.
calendar

Oktatási napok

Hétfőtől-péntekig 15.30 és 19.00 óra között
Szombaton 9.00 és 12.00 óra között
stopwatch

Szintfelmérő

Az oktatásokba való bekapcsolódás előfeltétele egy ingyenes szintfelmérőn való részvétel.
hourglass

Foglalkozásaink időtartama

Az osztályoknak megfelelően 30; 45; 60 perc/alkalom.
icons8-world-cup-64

Osztályok

5 különböző osztály, melyek az ajánlott képzési folyamatot jelképezik, mindenki a saját tudásszintjének megfelelő oktatásban részesül, osztályonkénti nyomonkövethető kritériumrendszer
IRON SWIM - Hosszú Katinka - Úszásoktatás, úszóiskola
IRON SWIM - Hosszú Katinka - Úszásoktatás, Úszóiskola

Szintfelmérő

  • minden új turnus elején
  • gyerekek érzelmi és szociális fejlettségének és vízzel való kapcsolatának feltérképezése
  • ismerkedés a program helyszínével és az oktatókkal
  • besorolás 5 osztályunk egyikébe

IRON 1. osztály

  • kisvizes foglalkozás
  • úszástudással nem rendelkezők és kezdők számára
  • víz, mint új közeg megismerése
  • vízhez szoktatás

IRON 2. osztály

  • kisvizes foglalkozás
  • kisvízben magabiztosaknak
  • vízbiztonság növelése, technikai alapok csiszolása
  • mélyvizes gyakorlatok előkészítője

IRON 3. osztály

  • mélyvizes foglalkozás
  • megfelelő kisvizes alapokkal rendelkezőknek
  • mélyvizes kezdő gyakorlatok
  • hát- és gyorsúszás helyes technikai végrehajtása
  • mellúszás összehangolása és pillangó rávezető gyakorlatok

IRON 4. osztály

  • mélyvizes foglalkozás
  • megfelelő mélyvizes alapokkal rendelkezőknek
  • mélyvizes kezdő gyakorlatok készségszintű végrehajtása
  • minden úszásnem gyakorlása, elrugaszkodások, bukófordulók

IRON 5. osztály

  • mélyvizes foglalkozás
  • minden úszásnem elemeit helyesen végrehajtó úszóknak
  • mélyvizes haladó gyakorlatok készségszintű végrehajtása
  • minden úszásnemhez tartozó technikai gyakorlatok ismerete és az elemek tudatosan kontrollált végrehajtása
  • versenyszintű úszás előkészítője
SZINT-
FELMÉRŐ
INGYENES
Időtartam: 30 perc
IRON
1. osztály
Díja: 1400 Ft/alkalom
Időtartam: 30 perc
IRON
2. osztály
Díja: 1400 Ft/alkalom
Időtartam: 30 perc
IRON
3. osztály
Díja: 1800 Ft/alkalom
Időtartam: 45 perc
IRON
4. osztály
Díja: 2500 Ft/alkalom
Időtartam: 60 perc
IRON
5. osztály
Díja: 2500 Ft/alkalom
Időtartam: 60 perc

JELENTKEZZ AZ IRON SWIM BUDAPEST ÚSZÓISKOLÁBA

csak 3 lépés
1

Regisztráció

Elektronikus rendszerünkben könnyedén intézheted ügyeidet, jelentkezhetsz óráinkra és nyomon követheted fejlődésed.
2

Szintfelmérő

A szintfelmérő keretén belül megismerheted a programot, az oktatókat és segítünk, hogy már az első órán otthonosan érezd magad.
3

HWAPO

Hard Work Always Pays Off
A kemény munka mindig kifizetődik!

ÚSZÁSOKTATÁS GYEREKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK HAMAROSAN INDUL

Általános tájékoztató

Kedves Érdeklődő, a tanfolyamos oktatásra történő regisztráció felülete hamarosan elkészül. Kérjük, hogy jelentkezésüket ne küldjék el e-mail formájában, mert nem tudjuk adminisztrálni. Amint megnyitjuk a regisztrációs oldalunkat, a honlapon és a facebook-oldalunkon is rögtön értestjük Önöket.

Addig is kis türelmüket kérjük!

Mivel az Iron Swim School egy újonnan induló úszóiskola, a hozzánk jelentkező úszókról nincs semmilyen korábbi adatunk, ezért ha szeretnének becsatlakozni foglalkozásainkra, kérjük, fogadják el a belépéshez szükséges feltételeket (regisztráció, szintfelmérő).

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

EGYÉNI ÚSZÁSOKTATÁS

gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt
Létszám
Maximum 3fő
Időtartam
60 perc
Órák
Online időpontfoglalás alapján
Oktatás díja
4 500 Ft / fő/alkalom
8 000 Ft / 2 fő/alkalom
11 500 Ft / 3fő/alkalom

CSOPORTOS FELNŐTT ÚSZÁSOKTATÁS

Azoknak ajánljuk, akik legalább egy úszásnem biztos ismeretével rendelkeznek és szívesen úsznak oktató által vezetett csoportban.
Órák
Kedd, Szerda, Csütörtök
19.00-20.00
Időtartam
60 perc / alkalom
Létszám
Maximum 5fő
Oktatás díja
3 500 Ft / fő/alkalom

Az Iron Swim Shool Budapest OKTATÓI

Gogolák Dániel

Oktató

A pécsi egyetemen végzett testnevelő-edzőként, de már korábban megvolt az úszásoktatási képesítése. Kilenc évig igazolt úszó volt Kőbányán. Számára az úszás egy olyan közeget jelent, ahol elfelejtheti a rohanó élet fáradalmait és kikapcsolódhat, és ha szükséges, kemény edzésekkel vezetheti le a felgyülemlett feszültséget. Két éve foglalkozik gyermekek úszásoktatásával.

„Türelmes és segítőkész oktatónak tartom magam. Fiatalos, lendületes, mindemellett komoly gondolkodású vagyok. A kihívásokat, az esetlegesen felmerülő problémákat szeretem több szempontból is megközelíteni és megoldani.”

Fülöp Xénia

Oktató

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, majd jogi asszisztensként dolgozott, de a munkája mellett a sport mindig is fontos volt számára, ezért elvégezte a Testnevelési Egyetemet. Úgy véli, az úszás nagyon sokat tehet hozzá a gyerekek és a felnőttek életéhez mind egészségügyileg, mind testileg és lelkileg.

„Az úszás, valamint maga a sport megtanított a precizitásra és az elkötelezettségre. Oktatóként odafigyelek arra, hogy a tanítványaimmal jó kapcsolat alakuljon ki, meglegyen közöttünk a kölcsönös bizalom.”

Sirkó Bálint

Oktató

A szülei vezetik a tatabányai úszóegyesületet, anyukája 25 éve oktat, apukája edző. Az uszodában nőtt fel, ott volt az órákon, nyári táborokon, majd versenyzőnek állt. Elmondása szerint azonban inkább szorgalmas, mintsem tehetséges úszó volt. Az érettségi előtt úgy döntött, a tanulást választja. A Testnevelési Egyetemen járt testnevelő-edzői szakra, majd a mentora fél év után felajánlotta, hogy tanítson a TF úszóiskolájában. Három éve része az életének az úszásoktatás. Nagy élményt nyújt számára, hogy gyerekekkel foglalkozhat, az őszinteségük lenyűgözi. Úgy érzi, könnyen megtalálja velük a hangot, hisz ő maga is játékos természet, és emiatt hamar rátalál arra a pontra, ahonnan aztán el tud indulni a közös munkában, ahonnan lehet építkezni.

„Igyekszem arra tanítani a gyerekeket, hogy akkor is csinálják meg a munkát, amikor nem látja őket senki, hogy belülről jöjjön a motiváció. Ha majd sikeresek lesznek, és felállnak a dobogóra, akkor mindenki őket fogja nézni.”

Debreceni Nóra

Oktató

A vizes sportok szerelmese, vitorlázott, úszott, majd a vízilabda mellett döntött. Négy évig korosztályos válogatott volt, kétszer nyert ifjúsági olimpiai reménységek tornáját. Később vízilabda- és úszás-sportedzői képesítést szerzett, majd sportdiplomáciát és nemzetközi igazgatás-szervezést tanult, de az egyetem mellett már elkezdett oktatni, eleinte úszást, három éve pedig vízilabdát is. Imád gyerekekkel foglalkozni, mert vidámságot hoznak a napjaiba, az oktatást is inkább hivatásnak, mint munkának tekinti.

„Fontosnak tartom, hogy az alapokat a lehető legjobban megtanítsuk a gyerekeknek, addig nem szabad továbblépni, amíg nem tudják megfelelően az összes mozdulatot. Fontos számomra az is, hogy mindig jókedv legyen az uszodában, hogy a gyerekek szívesen járjanak órára, hogy megszerettessem velük az uszodai létet, és a mozgás a mindennapjaikká váljon.”

Vados Bence

Oktató

Másféléves korában ismerkedett meg az úszással, először rekreációs jelleggel, majd idővel versenyúszóként folytatta. 15 évig versenyzett parasportolóként, de utána is hiányzott neki a közeg. Az úszás olyannyira a mindennapjai részévé vált, hogy végül átállt a medence másik oldalára, és oktató lett belőle. A legelején mentorától, Málnai Pista bácsitól tanulta az alapokat, majd a Testnevelési Egyetemen úszóedzői szakképesítést szerzett. Tíz éve tanít gyerekeket és felnőtteket, eleinte csak épeket, majd 2013-tól a Suhanj! Alapítvány úszóoktatójaként végtaghiányos, autista és mozgássérült gyerekeket is. Az oktatás számára egy hitvallás, elmondhatja, hogy a munkája a hobbija, őszinte hittel és odaadással igyekszik megismertetni tanítványait az úszás rejtelmeivel.

„Fontosnak tartom a bizalom kiépítését, szeretnék az úszás és a mozgás által mosolyt csalni a tanítványok arcára, hogy ne kényszernek éljék meg az úszásórákat, hanem kikapcsolódás, élmény legyen számukra.”

Takács Mónika

Helyszíni koordinátor

Vízszerető családból származik, óvodás kora óta nem tud elszakadni a vízparttól, legyen az Balaton vagy medence, pedig vízilabdás testvére azt mondta, egy hétig sem fogja bírni. Az úszás után jött a vízilabda, majd megszerezte a vízimentő képesítést, így nyaranta a Balatonnál teljesít szolgálatot. Imádja a gyerekeket, mert olyan őszinték és annyi szeretetet adnak. Bár egyelőre a program helyszíni koordinátoraként dolgozik, egyszer szeretne gyerekeket oktatni, ezért nemsokára elkezdi az edzői tanfolyamot.

„Sokat beszélgetek a gyerekekkel, úgy érzem, nagyon nyitottak irányomban. Fontos számomra, hogy megtanulják tisztelni a nagyobb úszókat, az oktatókat és általában az idősebbeket, igyekszem a tiszteletet, mint értéket megmutatni nekik.”

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Iron Swim Budapest Úszóiskola elérhetőségei

IDŐPONTOK

GYERMEK OKTATÁS

Hétfőtől-péntekig
15:30 és 19:00 óra között
Szombaton
9:00 és 12:00 óra között

FELNŐTT OKTATÁS

Kedd, Szerda, Csütörtök
19:00 – 20:00

EGYÉNI OKTATÁS

Előzetes időpontfoglalás alapján
KAPCSOLAT

OKTATÁS HELYSZÍN

DUNA ARÉNA
1135 Budapest, Népfürdő utca 36.

KAPCSOLATTARTÓ

Takács Mónika

TELEFON

H-P 11:00-19:00
+36-70-209-4795