Miért válassz minket?
- Szakmaiság,
- Elkötelezettség,
- Csapatszellem.

Korábban a Dunántúli Bajnokságokban szerepeltünk, de 2024 szeptemberében új szintre léptünk, és megkezdtük szereplésünket az Országos A2 bajnokságban. Abban a bajnokságban, ahol több, már régóta jelen lévő, erősebb csapattal is megmérkőzünk, igyekszünk helyt állni és bizonyítani felkészültségünket.
Jelenleg az Országos A2 bajnokságban indulunk a Gyermek, Serdülő és Ifjúsági korosztályokkal. Emellett egyre bővül az előkészítő csoportunk is, amelynek célja, hogy saját nevelésű, jól felkészített játékosokat adjunk a csapatainkhoz.
Büszkén mondhatjuk, hogy már a Gyarmati Dezső felnőtt bajnokságban is szerepel egy csapatunk, ezzel lehetőséget teremtve a nálunk felnövő fiataloknak a továbblépésre és fejlődésre.
A sportszakmai munkát Botzheim Frigyes vezetőedző és Takács Mónika technikai vezető végzik.
Célunk a jövőben tovább erősíteni szakmai kapcsolatainkat, támogatni tehetséges játékosaink fejlődését, és egy stabil, eredményes közösséget építeni – mind az utánpótlás, mind a felnőtt korosztályban.

mindig kifizetődik
Érdekel a vízilabda? Szeretsz úszni, és magabiztosan mozogsz a vízben?
Ha 9 és 16 év közötti vagy, és szeretnél egy szuper csapat tagja lenni, gyere el hozzánk!
Próbáld ki Magyarország egyik legsikeresebb sportágát az Iron Swim SE-nél! Az első edzés ingyenes, így könnyedén belekóstolhatsz a vízilabdázás izgalmába.
Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel, milyen a vízben játszva fejlődni és barátokra lelni!
KÜLDJ NEKÜNK ÜZENETET


Edzés időpontok
- Gyermek, Serdülő és Ifjúsági korosztály:
Vízi edzés: Minden délután 17:30–19:00
Szárazföldi edzés: Heti 3 alkalom – hétfőn, szerdán és pénteken konditeremben - Előkészítő csoport:
Edzés: Hétfőn, kedden és pénteken 16:30–17:30
Árak
20.000 Ft/hó
KÜLDJ NEKÜNK ÜZENETET
Az Iron Swim SE vízilabda szakosztálya hét-nyolc éves kortól várja azokat a fiúkat vagy lányokat, akik szívesen vennének részt nyári vízilabda táborainkban.
KÜLDJ NEKÜNK ÜZENETET


DUNA ARÉNA – 1138 Bp. Népfürdő utca 36.
A látványos sportkomplexum különböző fejlesztésekkel Magyarország legkiemelkedőbb sport-, és rendezvényközpontja, amely több ezer ember számára nyújt élményteli szórakozást.