Híreink

Az Iron Swim Budapest első paraúszó sikerei

Élete első versenyéről 10 éremmel tért haza nem nemrég Sallai Zoé Elizabet, az Iron Swim Budapest paraúszója. A tehetséges ifjú hölgy júniusban tölti be a 12-dik életévét. Nagyon izgult a hódmezővásárhelyi magyar paraúszó bajnokságon, de a siker után máris előre tekint, új versenyek és új kihívások várnak rá.

„Amikor először megláttam a rajtkövet, nagyon beparáztam – mesélte Zoé –, mert másmilyen volt, mint itt a Duna Arénában, de végül sokkal jobb volt fejest ugrani róla. Sokan mondják, hogy egy verseny előtt kell némi izgalom, mert ha valaki nem izgul, akkor csak leússza a távot és nem tudja igazán beleadni önmagát. Amitől viszont nagyon tartottam, az a 400 méteres gyorsúszás volt. Soknak tűnt, edzésen is mindig lassan úsztam le. Ráadásul amikor megláttam, hogy kit milyen idővel neveztek, úgy éreztem, ebből nem lesz semmi jó. Sikerült egy első helyet elhoznom, nagyon büszke vagyok magamra, mindezt ráadásul egyéni csúccsal.”

  • Hogy tetszett a verseny hangulata? A képekről úgy tűnt, a kezdeti izgalom ellenére nagyon jól érezted magad.

„A fényképeken azért örülök annyira, mert akkor már megkönnyebbültem, hogy sikerült, hogy túl vagyok a versenyen – nevetett Zoé. – Egyébként nagyon jó volt a hangulat, örültem, hogy ott lehettem, és nagyon örültem, hogy az edzőim (Vados Bence és Sirkó Bálint) is ott lehettek velem. Fél éve kezdtem el az Ironban úszni, rövid idő alatt sikerült idáig eljutnom.”

  • Most, hogy túl vagy a debütáláson, mik a további tervek?

„A cél az, hogy a következő versenyek sikerüljenek. Szeretnék minél több, minél nagyobb versenyre eljutni. Természetesen hosszútávon ott motoszkál bennem az olimpia, de ez még olyan távolinak tűnik, hogy egyelőre az előttem álló feladatokra koncentrálok. Például most hétvégén lesz egy újabb verseny, ahol épekkel együtt fogok úszni. Időcélokat tűztem ki magam elé. Ott lesz a teljes Iron-csapat, számomra új edzők, új társak. Kíváncsian és természetesen megint izgalommal várom ezt a hétvégét is!”

Május 18-19, BVSC Kupa – hajrá Zoé, hajrá Iron!