Sok újdonsággal készülünk a szeptemberben induló új szezonra. Ahogy azt az Ironnál hangsúlyozzuk, mindenből lehet tanulni! Mi is tanultunk a tapasztalatokból és figyelembe vettük a visszajelzéseiteket, ezért a régi, jól bevált rendszert új elemekkel is gazdagítottuk, hogy mostantól még szélesebb körű szolgáltatás tudjunk nyújtani nektek.
Ami maradt, mert szerettétek és jól működött:
- gyermek- és felnőttoktatás
- csoportos és egyéni órák
- szabadon alakítható óramennyiség
- kislétszámú foglalkozások
- osztályok és kritériumok
- online foglalási és követhetőségi rendszer
- órák heti hat napon át
Ami újdonság:
- Mini csoport tehetséges és elszánt 5-7 éves gyerekeknek, akik később versenyúszók szeretnének lenni
- 3 hónapos tanfolyam – heti 3 edzéssel azoknak, akik komolyan gondolják az úszástanulást (szintenkénti bontásban)
- az Iron 2 foglalkozásának időtartamát felemeltük 45 percre
- bevezetünk 30 perces magánórákat is
A fenti új kurzusok és csoportok szeptember 30-án, hétfőn indulnak, de addig sem maradtok úszás nélkül, hisz az új szezon hagyományos órái már szeptember 9-én elkezdődnek. Aki már járt hozzánk, van profilja és tudja, milyen szinten áll, az nyugodtan kezdheti a foglalást, amint szeptember elején közzétesszük az órarendet (erről természetesen küldünk értesítést). Új diákjainknak és a szintet, esetleg csoportot és tanulási rendszert váltók részére szeptember 2-től egész hónapban folyamatosan biztosítunk szintfelmérési és tesztúszási lehetőséget, amelyre szintén időpontfoglalás alapján lehet jelentkezni (az új diákok ne felejtsenek el regisztrálni és profilt létrehozni). A szintfelmérők első hetére már most megnyitottuk a foglalást, de a hónap további részében is biztosítunk lehetőséget tesztúszásra.
Háromszor rajtolunk tehát az új szezonban, jól jegyezzétek meg a dátumokat!
- szeptember 2.: szintfelmérők és tesztúszások
- szeptember 9.: hagyományos úszásórák
- szeptember 30.: új versenyúszó előkészítő és 3 hónapos tanfolyam
A szeptemberi órarendről és a szintfelmérők időpontjáról természetesen tájékoztatunk mindenkit honlapunkon és közösségi médiaoldalainkon, a regisztrált érdeklődőket belső hírfolyamunkon és emailben is. Érdemes tehát már most regisztrálni, hogy ne maradjatok le semmilyen fontos információról.
Az új Mini-csoportról és a 3-hónapos tanfolyamról további részleteket olvashattok majd honlapunkon a jövő hét folyamán, de ha bármilyen kérdésetek van, keressetek minket emailen, telefonon vagy Facebookon, elérhetőségeinket megtaláljátok a kapcsolat menüpontban!
Addig is élvezzétek a nyár hátralévő részét, találkozunk szeptemberben!