Híreink

Katinka: „Jó Kazanyba visszajönni!”

Holnap rajtol az idei Világkupa-sorozat! Hosszú Katinkát, ahogy azt a közösségi média oldalán is megemlítette, kellemes emlékek kötik a viadal helyszínéhez, Kazanyhoz, hiszen a 2015-ös világbajnokságon itt úszta első nagymedencés világcsúcsát 200 méteres vegyesúszásban.

Háromszoros olimpiai bajnokunk az idei Világkupa-sorozat minden állomásán rajthoz áll, így természetesen az októberi budapesti eseményen is, de előtte még lesz három verseny. A kazanyi kiruccanás rögtön izgalmas kalanddal indult.

 „Kedd este, amikor megérkeztünk a szállodába és vacsoráztunk volna, közölték, hogy elfogyott a hús, megették a többiek – kezdte Petrov Árpád, Katinka és az Iron Swim vezetőedzője. – Azt mondták, hogy már nem is tudják pótolni. Hús nélkül egy úszó? Szinte az életünkért küzdöttünk! Szerencsére, épp ott vacsorázott az Orosz Úszószövetség elnöke, aki azonnal intézkedett, így végül nem maradtunk éhen. Kazany egyébként nagyon szép és egyben érdekes város, három korszak keveredik benne, a cári régmúlt, a szovjet múlt és a modern világ. Elképesztő az összkép, szívesen eltöltenék itt egy kis időt. Adtak mellénk egy önkéntes kísérőt, aki egész nap velünk van, és mindent elintéz nekünk, jól is jön a segítsége, mert az én orosztudásommal nemigen boldogulnánk. Ami a munkát illeti, tegnap még rendes edzést tartottunk délelőtt és délután is, ma már inkább csak melegítettünk, és átbeszéltük az előttünk álló három nap versenyeinek stratégiáját.”

Katinka előzetesen 11 számban nevezett, de hogy valójában hányszor áll rajtkőre, az még változhat a verseny alatt. Nekünk nincs más dolgunk, mint szurkolni. Hajrá, Katka!