Híreink

„Ez a két verseny jó visszaigazolást jelentett, hogy nagyon rendben van, amit csinálunk” – Doha után értékel az edző

Bő három heti közös munka után indult el az idei Világkupa-sorozat első két állomására Hosszú Katinka és Petrov Árpád. Ha csupán az érmek számát tekintjük, már elmondhatjuk, igazán sikeres szakaszt zárt a Dudás Dániellel kiegészült Iron Swim csapat, hiszen összesen 12 arany, 5 ezüst és 12 bronzérem érkezett haza a küldöttséggel együtt.

Ami azonban sokkal fontosabb, hogy miként értékelték a szereplést az érintettek.

„Nagyon sok dolgot láttam, amik egyértelműen átjöttek az edzésekből – kezdte Petrov Árpád, az Iron Swim klub vezetőedzője. – Úgy érzem, ez a két verseny jó visszaigazolást jelentett, hogy nagyon rendben van, amit csinálunk, úgy ment minden, ahogy mennie kellett. Ám a legjobban az tetszett, hogy Katinka mekkora kedvvel versenyzett és mennyire beledobta magát mindenbe. A 200 pille vagy a 100 hát egyaránt a harmadik szám volt az adott napon, és ő egyszer sem kímélte magát, mindig megpróbálta a legjobbat kihozni minden számból. Persze a motivációja tekintetében eddig sem voltak kétségeim. Ha rosszul edzünk, annak jelei lettek volna, de egyértelműen látszik, hogy még mindig élvezi a munkát és az állóképessége is rendbe jött, robbanékony lett, amit jól mutattak a kazanyi 50 méterek is.”

A sok aranyérem közül talán kiemelkedik a 100 háton szerzett elsőség, ahol a második ötvenen kiváló hajrával és remek idővel diadalmaskodott.

„A dohai 100 hát mindkettőnk számára pozitív visszaigazolás volt – mesélte Petrov Árpád. – Tudtuk, hogy jó idő kell a holland vetélytárs ellen, perc alatt volt a cél, de nem számoltunk vele, hogy gyorsabb lesz, mint az Eb-n volt. A regeneráció is stimmelt. Az, hogy két szám után így úszta a második 50-et, igazán megnyugtató.”

Sokan csodálkoztak, hogy Dohában mindhárom mellúszó számban elindult, de ahogy Katinka vallja, a verseny a legjobb edzés, és ki akarta terjeszteni a sorozatterhelést, érdekelte, hogy mit tud mellen, ráadásul épp passzolt a programba.

„Lesz folytatása, főleg rövid pályán – mondta Petrov Árpád. – Szeretné tökéletesíteni a mellúszását, ahogy minden más számot is, hiszen egy vegyesúszónak mind a négy számban a maximumot kell hoznia, és a Világkupa erre kiváló alkalmat jelent.”

A sorozat következő állomásait már rövid pályán, azaz 25 méteres medencében rendezik, ezért a következő 10 napban változik a fókusz az edzéseken, sőt, az eddigi tapasztalatok is beépülnek.

„A rövid pálya miatt a fordulók természetesen jóval nagyobb hangsúlyt kapnak – kezdte Petrov. – Az elmúlt hetekben, az edzéseken és a versenyeken még jobban megismertük egymást Katinkával, most már mindketten érezzük, hogy mikor kell tovább hajszolni vagy épp megálljt parancsolni magunknak és egymásnak. Kijelenthetem, hogy ennyire profi szemléletű versenyzővel még nem találkoztam! Katinkával sokkal fókuszáltabban lehet dolgozni, mert nem kell minden tekintetben figyelni rá, a dolgok 90 százalékát megoldja egyedül. A korábbi versenyzőimnél foglalkoztam az étkezéssel, a pihenéssel és sok minden mással is, Katinkával már nem lógunk ennyire egymáson, a versenyekre összerakunk egy időrendi programot, mikor mit kell csinálnia, percre pontosan mikor ugrik a vízbe, ő pedig tudja és teszi a dolgát.”

Az Iron Swim csapat másik versenyzője, Dudás Dániel a dohai verseny előtt sajnos beszedett egy vírust, ezért jó néhány számot ki kellett hagynia.

„Sajnáltam – mondta az edző –, mert így nem tudtuk megnézni, mennyit vesz ki belőle a sorozatterhelés. Most pihen 3 napot, és reméljük, utána visszatalál kazanyi önmagához. Oroszországban, ahol pályafutása első Világkupa-érmeit szerezte, a legjobban az tetszett benne, hogy mekkora kedvvel ugrott be a medencébe, rendkívül motiváltan versenyzett. Ezt a hozzáállást javasolnám minden versenyzőnek.”

A Világkupa-sorozat állomásai mindig különös hangulatúak, hiszen a versenyzőkön nincs akkora eredménykényszer, mint egy világ- vagy Európa-bajnokságon, ide tényleg csak az jön, aki imád versenyezni.

„Az igaz, hogy az úszók nincsenek benne abban a stresszzónában, ami megbénítaná őket, de azért ne gondolja senki, hogy ez egy laza buli, hiszen a versenyek véresen komolyak, nem csoda, ha sokan, például Katinka vagy Sarah Sjöström is jobb időket úsztak, mint Glasgow-ban. A magyar csapaton belül egyébként kiváló volt a hangulat, ami főleg a váltónak köszönhető. A négy versenyző végig egy igazi csapat benyomását keltette, szurkoltak egymásnak, nézték a másik versenyszámát, már ha épp nem egymás ellen versenyeztek. A Világkupa amúgy a nemzetközi mezőnyt is nagyon összekovácsolja, olyan érzés, mintha egy nagy családban lennénk.”

Folytatás szeptember végén Eindhovenben, majd október elején Budapesten! Készüljünk mi is!