Híreink

Kiss Anna: „Ez az én királyságom!”

Ők mennek a márciusi Országos Bajnokságra – 2. rész

Akrobatikus sportgimnasztikával indult a sportpályafutása, akárcsak ikertestvérének, Grétának, de hamar kiderült, hogy máshoz van tehetségük. „Sokkal ügyetlenebbek voltunk, mint a többiek, és nem volt meg hozzá a testalkatunk sem. Mivel nagyon szerettük a vizet, úgy hétévesen elmentünk úszásoktatásra, ott pedig mondták, hogy érdemes lenne megpróbálni a szakosztályt.”

Anna tagja a MÚSZ Héraklész programjának, amellyel jelenleg is Olaszországban edzőtáborozik. Korosztályos szinten már több országos bajnoki címmel büszkélkedhet, legfőbb célja, hogy kijusson az olimpiára. De hogy is kezdődött? „Egyszer hallgattam egy zenét, és megnéztem magyarul a szövegét, ami ráébresztett arra, mi is az igazi célom. Az Imagine Dragons Demons című száma volt, az a sor, amikor azt mondja, hogy „ez a te királyságod”. Amikor vízben vagyok, azt érzem, hogy ebbe senki sem szólhat bele, az ott az én királyságom.”

A debreceni felnőtt országos bajnokságon gyorsúszó számokban indul majd, kedvencében, 200 gyorson szeretné megjavítani az egyéni legjobbját. „A felnőtt Ob arra jó, hogy lássuk, hova lehet eljutni. Nekem még a saját magam által kitűzött időeredmények jelentik a célt egy ilyen versenyen, hiszen nagyon fiatal vagyok. Ha nem sikerül, természetesen csalódott leszek, de mindig megtalálom azt a motivációt, hogy miért érdemes visszamennem és dolgoznom tovább.”