Hírek

Papp Zselyke: „Sokkal jobban szeretem a versenyeket, mint az edzéseket”

Ők mennek a márciusi Országos Bajnokságra – 8. rész

Egy fiatal úszó gondolatai következnek úszásról, sportról, célokról, önbizalomról és az Ob-tervekről.

„Szeretem az úszást, mert kikapcsol. A kondiban és a medencében is saját magamra tudok figyelni. Nem szoktam dúdolni, sőt, kifejezetten idegesít, amikor beragad egy dallam, mert nem tudok elmélyedni a gondolataimban. Szeretek azon gondolkozni, mit csináltam az előző nap, hogy ment, min tudok még javítani. És érdekes, hogy amikor a vízben vagyok, sokkal több minden jut az eszembe. Ilyenkor beugrik az is, amit korábban elfelejtettem, hogy mi volt a házi feladat vagy milyen teendőim vannak még.”

„Olyan embernek ajánlom az úszást, aki úgy érzi, rászánná az életét a sportra, hisz reggel és délután is vannak edzéseink, sok szabadidő nincs. És olyannak, aki szereti az egyéni sportokat, jobban szereti egyedül megoldani a dolgokat, nem akar a csapattársaira hagyatkozni. Persze az úszásban is kell egy csapat, könnyebben megy az edzés és a verseny is, de a medencében mégis egyedül kell bizonyítani.”

„Nagyon szeretek versenyezni! Sokkal jobban szeretem a versenyeket, mint az edzéseket. Nem tudom, talán a hangulat miatt, de jobban tudok koncentrálni egy versenyen, és általában jobban is megy az úszás. Nem azt mondom, hogy edzeni nem szeretek, de jobb élmény egy verseny. Amúgy az idén elhatároztam, hogy megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni az edzéseken is, mert látom, kezdem érteni, hogy az elvégzett munkától a versenyen is jobb lehetek.”

„Eddig hátúszó voltam, mostanában inkább a pillére koncentrálok. Két évig nem tudtam megjavítani a legjobb időmet 100 háton, néha kedvem sem volt hátat úszni. Most márciusban ugyan sikerült, de egyre jobban érdekel a pillangó, és az országos bajnokságon is elsősorban az 50 és 100 pillangóra szeretnék koncentrálni.”

„A felnőtt Ob-n csak az lehet a célom, hogy javítsak a saját időmön. Nagyon fiatal vagyok. Nyáron a saját korosztályom országos bajnokságán viszont jó lenne A-döntőt úszni.”

„Inkább rövidtávú céljaim vannak. Nem szeretek hosszabb távon gondolkodni, mert nincs meg hozzá a kellő önbizalmam, nemigen hiszem el, hogy a most még megfoghatatlannak tűnő dolgokra egy nap talán képes leszek. Persze jó lenne majd kijutni egy világversenyre, de egyelőre inkább rövidtávú céljaim vannak, mert az a biztos.”

„Kilencedikbe járok az iskolában, az idei esztendő a nyelvi előkészítő év, angolt és spanyolt tanulunk. Utóbbit kifejezetten szeretem. Szeretnék majd egyetemre menni, mert érdekel a sportpszichológia.”