Híreink

„Na de mit is jelent az, hogy Mare Nostrum?” – Petrov Árpád értékeli a három versenyből álló sorozatot

Úszott versenycsúcsot, a világ idei legjobbját, meglepő egyéni csúcsot, szerzett 10 aranyérmet, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Katinka nagyszerű formában versenyezte végig a Mare Nostrum sorozatot. Ám ezen a három versenyen most mégis a tapasztalatszerzésen, a kísérletezgetésen volt a hangsúly, hisz alig több mint egy hónap van hátra a világbajnokságig.

„Mivel a Champions Swim versenyein nem volt 400 vegyes, örültünk, hogy végre hármat is tudott úszni gyors egymásutánban – kezdte az értékelést Petrov Árpád, Katinka edzője. – És ami még örömtelibb volt, hogy stabilan hozta a 4:32-4:33-as időket. Megszorítani sem tudták! Ez persze jó és rossz is volt egyben. Amit akartunk, elterveztünk, azt ki tudta próbálni, de picit hiányzott a nyomás, hogy megszorítsák, mint például Marseille-ben.”

A két vegyesúszó számot Monacóban, Canet-ban és Barcelonában is magabiztosan hozta, emellé jöttek még sikerek háton, gyorson és pillangón is.

„A vb program Alfája és Omegája a 200 vegyes lesz, minden emellett amolyan „nice to have”, ezért is örülök, hogy a Mare Nostrum-sorozat három versenyén sikerült e szám első felét stabilizálni. A barcelonai 100 pillangón elért egyéni csúcsa azért is kellemes meglepetés, mert nem készültünk rá különösebben, a 200 vegyesre gyakoroltuk általa a technikai elemeket.”

Katinka mottója, hogy egy versenyen vagy nyer, vagy tanul. Most nyert és tanult is.

„Ha már a pozitívumoknál tartunk – folytatta az értékelést Árpi –, ki kell emelnem, Katinka mennyire jól meg tudott birkózni a nehézségekkel, az esővel, a hideggel, a Canet-ba tartó repülőjárat 10 órás késésével, tette mindezt jókedvvel és rendkívül fegyelmezetten. A tapasztalatokról még annyit, hogy minden úszásnemhez felírtunk egy-két észrevételt, és ezeken fogunk dolgozni a következő három hétben. Hogy pontosan mik ezek, az legyen a mi titkunk. Annyit mondhatok, hogy egy jól sikerült felkészülés finisébe érkeztünk.”

A végére pedig még egy rendkívül fontos lecke a háromállomásos túráról.

„A sorozat nagy kérdése volt számunkra, hogy mit is jelent pontosan a Mare Nostrum. Sokat viccelődtünk ezen, körbekérdeztem mindenkit a vacsoraasztalnál, fogadásokat kötöttünk, tippelgettünk. És amikor végre meglett a pontos jelentés, utána folyton mondogattuk egymásnak nevetve, mintha valami szlogen lenne, hogy a miénk, a mi tengerünk.”