Edzőinkről

Vizi Csaba: „Semmi sem hullik az ölünkbe, mindenért keményen meg kell dolgozni!”

Vizi Csabának több évtizede az uszoda a második otthona, a medence partján érzi igazán jól magát, ezért is döntött úgy, hogy a sportmenedzseri, uszodavezetői és szövetségi feladatok jelentette – félig-meddig – kitérő után visszatér ahhoz, amit a legjobban szeret és ami a legjobban motiválja: az újonnan alakult Iron Swim szakmai igazgatója és egyben edzője lett.

Miért pont az úszás?

Nomen est omen, azaz a név kötelez. Ha visszagondolok, minden választásom, legyen az sportág vagy munka, a vízhez kapcsolódott, az úszás mellett volt némi kajakos próbálkozásom és az eredeti szakmám is víztechnológus. Gyerekkoromban még semmilyen úszási lehetőség nem volt Százhalombattán, csak a Duna, de oda meg értelemszerűen nem engedtek be. Tízéves koromban aztán megépült az uszoda, és mivel egy házban laktunk Szalay Jánossal, aki úszást oktatott, a szüleim beírattak hozzá egy tanfolyamra. Ott ragadtam. Jancsi bácsi nagyon értett a gyerekek nyelvén, a hozzá hasonló oktatóból kellene még millió. Bár nem a legmodernebb technikával és megoldásokkal tanított, de elérte, hogy a gyerekek megszeressék az úszást. Oktatóként egyértelműen ő a példakép!

Hogyan lettél edző?

A tanulmányaim befejezése után elkezdtem ugyan dolgozni a szakmámban, de nem nagyon tetszett a műszakozás. Tízéves korom óta az uszodában élek, fantasztikus közeg, van egy rakás zseni a versenyzők és az edzők között is, akikkel jó beszélgetni, jó velük megosztani gondolatokat, tudást cserélni, és mivel tanúja voltam, hogy egyre többen lettek a városban, egyre többen jöttek úszni, kellett az oktató. Szokolai Laci barátommal nekiálltunk felépíteni egy úszószakosztályt. Volt benne úszóiskola, eleinte kisebb csoportok, majd egyre nagyobbak, lépegettünk előre, jöttek a megyei és végül országos bajnokságok, Ifi EB, EB, Olimpia, VB. Aztán sokáig sok mindent egyedül csináltam, voltam menedzser, adminisztrátor, edző, később uszodavezetőként is tevékenykedtem, és ez idő alatt rengeteget tanultam. Imádom ezt az egész közeget, éjjel-nappal ott voltam az uszodában, segítettem a fiataloknak, és azt gondolom, nagyon jó kis csapatot építettem fel Százhalombattán.

Váltani azonban mindig kell, muszáj kilépni a megszokott automatizmusokból, hogy az ember fejlődni tudjon. Az Iron Swim egy újabb izgalmas kihívást jelent az életemben.

Mik a legfontosabb edzői alapelvek számodra?

Alapvetően nem hajcsárok vagyunk, hanem pedagógusok. Nincs olyan vezérfonal, ami mindenkinél bejön, teljesen egyéni motivációk vannak, rá kell feküdni az egyéni képzésre. Meg kell ismerni az úszókat, már egészen kicsi korban is, máskülönben nem tudjuk megtalálni azt a pontot, amivel lángra lobbantjuk a parazsat.  Ha ezt a lépést kihagyjuk, nem lesz meg az eredmény. Bármennyire is úgy gondolom, a sport játék, ha tetszik, ha nem, a mai világban eredménykényszer van. Ha megtaláljuk a versenyző motivációját, és ebben a gyermekeknek még mindenképpen segítségre van szükségük, akkor lehet belőle nagy eredmény.

Mit teszel annak érdekében, hogy ezt a motivációt megtaláljátok a gyerekben? Milyen módszereid vannak erre?

Ugyanazok, mint eddig, beszélgetni, kommunikálni kell velük, elmondani nekik és a szüleiknek is, hogy itt, az Iron Swimnél hosszú távra tervezünk. Az elsődleges prioritás, hogy életkornak megfelelő felkészítést alkalmazzunk, mert úgy gondolom, a pillanatnyi eredményért utánpótlásversenyzőknél nem érdemes feláldozni a hosszú távú célt. Fel tudnék pörgetni egy 12 éves gyereket, hogy jó legyen 100 gyorson, de aztán két év múlva már nem lesz belőle jó úszó. Nálam többet számít, hogy majd ifiként, felnőttként mit ér el. A technikai képzés az Iron Swimben adott, jó csapatba, jó közösségbe kerülnek a gyerekek, mozognak, sportolnak, ami a mai világban nagyon fontos. A lényeg, hogy bent tartsuk őket a rendszerben, és hosszú távú célokat tudjunk adni gyereknek és szülőnek egyaránt.

Mi a fontosabb, a tehetség vagy a szorgalom?

Mind a kettő. Régen jó eredményt el lehetett érni csupán tehetséggel vagy sok munkával, most már ott tartunk az úszósportban, hogy csak akkor lehet odaérni a legjobbak közé, ha tehetséges is vagy és mellette nagyon sokat dolgozol.

Bizonyos mértékű tehetséget már meg lehet állapítani kiskorban is, de a tehetségnek kismillió faktora van. Többek között az is, hogy egy versenyző mennyire bírja a terhelést, ezt meg értelemszerűen csak később lehet látni, amikor valóban sokat lehet és kell dolgozni. A kicsiknél még főleg játszunk, nem fáj az edzés, de eljön az idő, amikor már fáj, és azt el kell tudni viselni. Véleményem szerint a sport nem csak a tehetségek játéka. Az elitbe kerüléshez kell a tehetség, de mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy sportoljon, és ez tehetségtől független. Akinek esetleg nem annyira jó a vízfekvése, a technikája, annak is helye van a csapatban, épp azért, hogy érezze, egy csapathoz tartozik és ő is megtanulja, ha valamit el akar érni a sportban, az életben, azt úgy tudja elérni, ha dolgozik is érte.

Te mit tanultál a sportból, a sport által? Mi maradt meg a gyerekkori sportolásból?

A barátok mindenképpen. A mai napig, ha valami nagy kínom van, komoly döntés előtt állok, azokhoz fordulok, akikkel együtt úsztam, bennük bízom meg a legjobban. Hogy miért, nem tudom. Érdekes, ezen már én is sokszor méláztam, hisz vannak más barátaim is. Ám ha igazán nagy problémám van, amihez tanácsot is kérek, ami tényleg fontos nekem, mindig azokhoz fordulok, akikkel régen együtt úsztam, mert még mindig érzem az együvé tartozást hosszú évek múltán is.

Mit szeretnél megtanítani az úszóknak a technikán és a szakmai dolgokon kívül?

Azt, hogy semmi nem hullik az ölünkbe, mindenért meg kell dolgozni!

Az Iron Swimben mi lehet az uralkodó filozófia?

Munka, munka, munka! Sokat beszélgettem Katinkával, mielőtt idejöttem, és egy dologban maximálisan egyetértettünk. Afelé kell mennünk, hogy megszerettessük a gyerekekkel, versenyzőkkel ezt az egészet, amivel az úszás jár. Hogy ne kényszer legyen számukra a munka, ne a szüleik, a nagyszüleik vagy a tesitanárjuk miatt járjanak edzésre, hanem belső indíttatásból. Régebben is így dolgoztam, nem voltam az a hajcsár típusú edző, soha nem vertem ki a gyerekből az edzésmunkát, és mindig hagytam időt arra, hogy beszélgessünk, kommunikáljunk egymással, hogy megismerjük a másik elképzeléseit, motivációját.

Milyen céljaid vannak edzőként?

Minden edző hiú, és szeretne legalább egy olimpiai bajnokot nevelni. Tudom, ez nem mindenkinek adatik meg, de egy edző számára csak ez lehet a cél. Itt, az Iron Swimnél szeretnék egy nagyon jó szakmai csapatot összerakni, az edzők mellett a gyúróra, sportorvosra, dietetikusra, masszőrre, technikusi csapatra gondolok, mert a minőségi munkához elengedhetetlen a kiváló szakmai háttér.  Az úszókkal kapcsolatban pedig az a terv, hogy tanulja meg minden versenyző, kicsi és nagy egyaránt, a sikerért keményen meg kell dolgozni.

Hogy képzeled el az Iron Swimet néhány év múlva?

Azt szeretném, hogy az Iron Swim ne csak arról legyen híres, hogy itt úszik Katinka, hanem arról is, hogy nagyon jól felépített rendszer működik a klubban, ahova minden versenyző örömmel és szívesen jön.

Back to list