Híreink

Hosszú Katinka: „Ugyanolyan kemény vagyok, mint voltam!”

Szingapúrban lezárult az idei Világkupa-sorozat: hét állomás, 21 versenynap – Katinka 31 arany-, 5 ezüst-, 12 bronzérmet szerzett, és az összesített pontversenyt a második helyen zárta. Ezek a tények, de akik eddig figyelemmel kísérték honlapunk híreit, tudják, hogy igyekszünk a háttérbe, a kulisszatitkokba is beavatni az olvasókat. Most sincs ez másképp, következzen egy kis szingapúri hangulat és Világkupa-értékelés Hosszú Katinkától és Petrov Árpádtól.

Hosszú Katinka: Nagyon hosszú volt ez az ázsiai túra és sok idő volt az állomások között, lehetett nézelődni. Igazából én mutattam meg Árpinak a tuti helyeket, hiszen korábban is jártam itt, bár ő biztosan másképp emlékszik. Mondtam neki azt is még az út előtt, hogy Tokió fantasztikus. Ő is el volt ájulva tőle. Ha minden jól alakul, vissza is fogunk menni a jövőben!

Petrov Árpád: Szingapúrnak van egy elképesztően fejlődő belvárosa olyan egyedülálló épületekkel, hogy ha egyszer meglátod őket, soha többé nem felejted el. Az Marina Bay Sands látványa sokaknak ismerős lehet, hiszen minden Instagram-poszton ez szerepel, a három torony, amit egy hajó köt össze, a 147 méteres üvegfalú medencével a tetején, több mint 50 étteremmel és őrült mennyiségű szállodai szobával. Tudatosan tervezték ilyenre, turisztikai látványosságnak. Sokkoló volt, amikor beszálltunk a liftbe, megnyomtuk az egyik étterem gombját, és mire feleszméltünk, már fent is voltunk az ötvenedik emeleten. Mintha gyerekkorom science fiction filmjében lettem volna! Szingapúrban, bár ezerféle nemzet él együtt, mindenki beszél angolul és nagyon kedvesek az emberek, de furcsa volt számomra, hogy a versenyen kevés önkéntessel találkoztam, inkább a helyi szövetség alkalmazottai látták el azokat a feladatokat, amiket máshol önkéntesek. Összefutottam néhány ismerőssel is, mint például a szingapúri szövetségi kapitánnyal, akivel egykoron együtt dolgoztunk Svájcban. Sokat beszélgettünk szakmai dolgokról, a programjukról, az ausztrál rendszert próbálják meghonosítani, nagyon komplettnek tartom.

Az előző állomásokon is belekóstoltál a helyi gasztronómia kínálatába, most milyen kulináris élményekkel gazdagodtál?

Árpi: A szingapúri ételek indiai jellegűek. A laksa leves, ami egy kókuszos alapú tésztás leves, annyira finom volt, hogy mindennap kettőt is ettem, Katinkának is nagyon ízlett. A streetfood elképesztően jó, az egyszerű utcai kifőzdékben is remek dolgokat árulnak, érdemes ellátogatni a Little Indiába. Szingapúr egyébként az első háromban van azon városok listáján, amelyeknek a leghamarabb sikerült kikászálódniuk a gazdasági világválságból. Érezni, hogy jók a fizetések, maga a hely nem brutálisan drága. Nekünk kontinentális európaiaknak viszont furcsa lehet, hogy a britektől megörökölték a cselédkultúrát, a legtöbb középosztálybeli családnak van, nem lehet szebben fogalmazni, cselédje, aki ott lakik náluk és ellátja a családot. Ez teljesen bevett dolog náluk, olyannyira, hogy a taxikon például cselédbiztosítást is reklámoznak.

Nem hagyhatom ki a kérdést, hogy jött az a bizonyos énekprodukció? Az egész ország, sőt, talán a világ is meg volt lepve…

Katinka: Csak azok, akik nem ismernek! Ázsiában nagyon népszerű a karaoke, és a transzferbuszon, ami az uszodából a szállodába vitt minket, volt egy ilyen berendezés. Tulajdonképpen Femkét (Femke Heemskerk) szerettük volna megvigasztalni, aki aznap a 400 gyors döntőjében elszámolta a hosszokat, emiatt végül csak negyedik lett. Mondtam neki, hogy hamarosan ez a baki csak egy vicces élmény lesz, velem is előfordult már. Persze ő ezt akkor nem így gondolta, kellettek neki a Vk-pontok, ráadásul 4 perc alatt akarta leúszni a távot, amit korábban még sohasem tett, és az iramból ítélve sikerült is volna neki. Nekünk meg sikerült őt felvidítanunk, a végén már ő is dalra fakadt! Láttam, hogy itthon olyanokat írtak, döbbenet, Katinka kifordult önmagából… Valójában én mindig ilyen vagyok, csak az emberek nem látják ezt a vicces oldalamat, mert nincs megörökítve. Most meglett!!

Térjünk át az úszásra is! A Világkupa-sorozat volt az első komoly megmérettetés, amit együtt csináltatok végig, miként éltétek meg ezt az időszakot, azt kaptátok, amit vártatok, vagy akadtak meglepetések is számotokra?

Katinka: Sokkal nehezebb volt ez a Világkupa­-sorozat, mintsem kívülről lehetett látni. Egy ilyen hosszú sorozatnak úgy lehet nekiindulni, ha nagyon edzett az ember, nekem pedig az idei évem nem úgy telt munkával, ahogy máskor, nem volt meg az a tudatos felkészülés, ami az elmúlt években jellemzett. Mégsem aggódtam, inkább próbáltam nyitottan kezelni a történetet, nem az elmúlt hat év Katinkájával hasonlítottam össze magamat, hanem mondjuk az első Világkupa-évembeli önmagammal. Ennek ellenére az utolsó szakaszban már nyugodtan hasonlíthattam a tavalyival is, ami óriási siker volt számomra.

Hogy sikerült ilyen gyorsan visszanyerned a formádat?

Katinka: Úgy, hogy beleálltam a munkába, de kőkeményen! Tudom, mit kell tenni érte, hisz voltam már ezen a szinten. Nincs ebben semmi titok, nincs mögötte más, mint kemény munka. Nagyon nehéz volt, de ettől még rettentően élveztem! Persze frusztráló egy kicsit, hogy ennyire közel kerültem a végén az összetett győzelemhez, mégsem sikerült nyernem, de pár nap múlva, ha átgondolom és leülepszik, már nagyon fogok tudni örülni a második helynek is.

Árpi: Ez egy utazó cirkusz, rövid idő alatt rengeteg országot jártunk be, rengeteg kultúrát ismertünk meg, többnyire ugyanazokkal az emberekkel együtt, nem csoda, ha a végére egy nagy család lettünk, a sok úszó, edző és csapattag. Katinkával kapcsolatban elmondhatom, hogy az eredmények fokozatosan javultak, kivéve Szingapúrt, ahol már az egész mezőnyön érződött a fáradtság. Nagyon örülök, hogy a 200 pille ennyire stabilan megy, a reakcióidők is mindig jók, illetve a 400 vegyes, amihez a legtöbb edzés kell, szintén ül. A többin pedig tudunk még finomítani. Az elején nem számítottam rá, hogy ennyire jól megy majd, de Budapest után már lehetett sejteni. Ha augusztusban odadugják az orrunk elé ezeket az eredményeket, azt hiszem, aláírtuk volna, de most a végén, hogy megmart minket a romantika tejfoga, és esély kínálkozott a végső győzelemre is, talán kicsit keserű a szánk íze, bár ebből is sokat lehet tanulni, és igyekszünk így felfogni.

Egy ilyen hosszú sorozatból rengeteg tanulságot lehet leszűrni, mit hoztatok magatokkal erről az útról?

Katinka: Azt, hogy ugyanolyan kemény vagyok, mint voltam! És sikerült bizonyítanom azoknak, akik korábban ezt megkérdőjelezték, és aggódtak, hogy mi lesz velem. Számomra választ adott ez az időszak arra is, hogy amit meg akarok csinálni, azt igenis meg tudom csinálni, és bár az eleje kellemetlen tud lenni, de küzdeni kell. Az elhatározás nagyon fontos, hogy kitűzzem, mit szeretnék elérni, mert ha ez megvan, akkor már „csak” a kemény munka kell hozzá.”

Árpi: Én pedig azt szűrtem le, hogy a versenyzés, mint edzés nagyon jó. Talán az edzéseket még közelebb kell vinni az versenytempóhoz, és a két verseny közötti időszakot még tudatosabban kell beosztani. Igyekszünk minden apró részletet beépíteni, mindenre felkészülni, mert ezek is befolyásolják a teljesítményt, mint az átállás, az egyes állomások sajátos ritmusa, akár a hőmérséklet, a páratartalom, a szmog, a zaj, a kikapcsolódás, hogy megéri-e vagy sem.”

Edzőként mi volt a legnagyobb öröm számodra a versenyeken?

Árpi: A tokiói 400 vegyes nagyon tetszett, mert Katinka minden hibájával együtt is legyőzte a világranglista-vezető hazai versenyzőt, akinek ez volt a csúcsverseny, ő nem megy a rövidpályás vb-re, Katka pedig edzésből verte meg, és az ideje is nagyszerű volt.”

A többhetes közös munka, az utazások és a versenyek alatt sok apróság is kiderülhet a másikról, akadt-e olyan, ami Téged meglepett Katinkában?

Árpi: Nem gondoltam, hogy ő is ennyire szereti felfedezni a városokat, megismerni a környezetet, az adott ország kultúráját. Nem csak versenyzőként, de jó értelemben véve turistaként is viselkedett. Ez kellemes meglepetés volt számomra, és örültem, hogy együtt tudtunk bepillantani ezeknek a városoknak a mindennapjaiba.

Melyik volt a kedvenc állomásod?

Árpi: Egyértelműen Tokió! Oda mindenképpen szeretnék visszamenni!

Még szerencse, hogy épp ott rendezik a következő olimpiát!

Back to list