Hírek

Az úszáshoz kell belső munka is – az Iron Swim Budapest úszójának vallomása, hogy jutott el az úszástanulástól a masters versenyekig, sőt, még tovább!

Papp Katalin terapeutaként és logopédusként dolgozik, mellette tánciskolát üzemeltet, és részt vesz a helyi futóklub szervezésében. Táncosaival sorra aratja a sikereket, futótársaival már harmadszor készül körbefutni a Balatont. Ócsán, ahol él, nagyra becsülik a tevékenységét, megkapta az Ócsa sportjáért és az Ócsa ifjúságáért díjakat. Fáradhatatlanul tesz másokért, ám most egy olyan kalandba vágott bele mindemellett, ahol ő maga áll a középpontban.

„Nagyon régóta sportolok, táncolok, 2007-ben hip-hop kategóriában világbajnok lettem Floridában, pop kategóriában pedig több Európa-bajnoki címet szereztem. Ám a tánc miatt nem volt túl jó állapotban a gerincem, és azt tanácsolták, hogy jót tenne az úszás. Először egy kisebb uszodában kezdtem, lejárogattam, és mivel nagyon megtetszett, próbáltam olyan helyet keresni, ahol tovább tudnék fejlődni. így kerültem ide tavaly februárban még a Learn To Swim programba. Lejöttem, választottam magamnak egy oktatót, szerintem a legjobbat, és belevágtam.

Az egyik diplomám a testneveléshez kötődik, valamennyire tudtam úszni korábban is, de hobbiúszóként kerültem ide, és mindent újra meg kellett tanulnom, a lábtempókat, kartempókat, levegővételt. El sem tudtam képzelni, hogy lehet 400 métert leúszni gyorsban. Amikor magamtól próbáltam hosszabb távokat úszni, azt mindig mellúszásban tettem, de kiderült, hogy azt sem jó technikával. Ezeket mind szépen helyretettük Gogolák Danival, az oktatómmal.

Vidéken lakom, elég messziről járok ide. Nekem egy edzés 100 km naponta. Eleinte hetente egyszer jöttem, de amikor létrehoztak kora reggeli időpontokat is, egyre többet tudtam jönni, a végén már négyszer hetente. A hajnali edzéseken láttam a masters és sport csoportot, mindig figyeltem, hogy mit csinálnak, és elkezdtem vágyakozni, milyen jó lenne, ha én is ott úszhatnék. Néztem, hogy mennyit úsznak, mit teljesítenek, vajon mi az a szint, amivel már át lehetne oda kerülni, hogy tudnék én is előrejutni a ranglétrán.

Fokozatosan jöttek a célok, a derekam miatt kezdtem, aztán megtanultam a helyes technikát, majd arra gondoltam, milyen jó lehet edzővel úszni, és jött a masters csoport. Aztán láttam a neten, hogy vannak versenyek, ahol korosztályonként értékelnek. Néztem, hogy milyen időket kell úszni ahhoz, hogy helytálljak. Tavaly novemberben összeszedtem minden bátorságomat, és teljesen egyedül, egyszálegymagam nekivágtam Hódmezővásárhelynek. Mindezt félév után, de úgy érzem, nagyon sokat számított, hogy itt és ebben a rendszerben tanultam, ez a fajta felépített struktúra, ez a szemlélet kellett hozzá. Mert itt attól, hogy valaki idősebb, masters vagy szenior úszó, még ugyanazokat az elvárásokat támasztják felé, és ez szerintem nagyon jó, nincs kivételezés, hogy kevesebbet kell valamiből teljesíteni. Szerintem ezért mertem elindulni versenyen is. Gondoltam, kalandnak jó lesz. Soha nem voltam még korábban Hódmezővásárhelyen, soha nem voltam úszóversenyen. Először felültem a lelátó tetejére, és megnéztem, hogy is történik ez az egész. Ott volt a rajt, hogy indulunk el, hogy fordulunk, melyik szám hány hosszból áll, ezeket nekem mind tudatosítanom kellett magamban az elején.

Az úszás egészen más, mint az eddigi élményeim, mint a tánc. Itt saját magamért kell mindent csinálni, ez nagyon egyszemélyes dolog. Önmagunkban zajlik le, egy belső munka is kell hozzá. Hogyan tudom feldolgozni az eseményeket, amik egy versenyen zajlanak, hogyan tudom magamból kihozni a legtöbbet. Ott nincs más, akihez alkalmazkodnom kell, akire figyelnem kell, mint egy csapatban. Csak én vagyok, nekem kell megoldanom az összes feladatot. És külön szépsége a dolognak, hogy az ember önmagát is sokkal jobban megismeri.

Hogy én mit tanultam magamról? Feszegetni a határaimat még jobban, mint eddig, és talán elérni azt a pontot, ameddig fizikálisan még lehet az embernek terhelnie önmagát. Bár úgy érzem, kellően kitartó vagyok, de először én is megkaptam a megfelelő mennyiségű pofont az edzéseken. Láttam, hogy mi az, ami nem megy, és mire nem állok még készen. Két választásom volt. Vagy elfogadom, és másnap ugyanúgy lejövök edzeni, vagy megfutamodom. Utóbbiról szó sem lehetett. Meg kellett találnom, hogy miben vagyok jó, mit tudok még fejleszteni magamban. Egy felnőtt számára az úszás elkezdése ennyiben más, mint egy gyereknél, mert egy gyerek úszik és megy előre. A felnőtt meg közben építi önmagát. Nekem ez nagyon fontos. Erre gondolok minden reggel 4.30-kor, amikor megcsippan a telefonom, hogy ideérjek 6-ra.

Az úszásban mire vagyok a legbüszkébb? Két dolog van, amit kiemelnék. Az egyik, hogy önállóan nekivágtam, volt bennem annyi mersz és erő, hogy egyedül elmentem Hódmezővásárhelyre. És ott az első bronzérem, amit megnyertem. Hihetetlen volt, amikor az első úszásérmemet a kezembe fogtam, és azt mondtam, úristen, de jó, megcsináltam. Utána több versenyen is elindultam, mert nagyon megtetszett a versenyzés, és sok-sok bronzérmem lett. Most viszont, két hete a Tüskében nyertem egy aranyat is. Ez új élmény volt, hogy valamiben én lehettem a legjobb a korosztályomban, ott és abban a pillanatban.

Ez persze nem jelent megnyugvást, hanem jön egyből, hogy mi lesz a következő cél. Arra kell nagyon figyelnem, hogy kis lépésekben haladjak. Néha túl nagyot álmodom. Tavaly elindultam vegyesben, és ugyan nagyon sokat javultak az időeredményeim, de azért próbálom kordában tartani a gondolataimat, hogy mi az, amit én még el tudok érni, hiszen egyelőre nem tudom felvenni a versenyt olyanokkal, akik gyerekkoruk óta úsznak. Bennük akkora rutin és tapasztalat van, hogy hiába hagytak ki 10-15 évet, szerintem a szervezet, az izom, az agy emlékszik, és ezt nekem még meg kell tanulnom.

Ha az álmomat kellene megfogalmaznom, azt hiszem, nagy érmekben és győzelmekben nem gondolkozom, de szeretnék elindulni és részt venni komolyabb versenyeken, megélni azt a pillanatot, amikor ott vagyok mondjuk egy Eb-n. Mivel a masters úszást bármeddig lehet űzni, bőven van időm, akár el is érhetem ezt a célomat. Szoktam még időben is gondolkodni, hogy ott mennyit tudnék fejlődni, de nehéz. Egy kicsit olyan ez, mint amikor a terápiás munkámban megkapok egy 4-5 éves nem beszélő gyermeket, és elkezdek vele foglalkozni, Fogalmam sincs, mi lesz a végkifejlet, hogy egyszerűen csak megtanul kommunikálni, vagy egy jó szónok lesz belőle. Nem tudhatjuk, hol van a vége, vagy meddig lehet fejlődni. Az a fontos, hogy mindennap beleadjunk mindent.

Hogy mit tanácsolok az úszással kacérkodó felnőtteknek? Ugorjanak neki mindenképpen! Be kell állítani a telefont, hogy ébresszen fel reggel, és utána fel is kell kelni. Kis lépésekben érdemes gondolkodni, de jönni kell, mert szerintem az úszás olyan sport, ami az egészséges életmódhoz is nagyon sokat hozzá tud tenni, az izomzathoz, a tüdőhöz, az összes belső szervünk működéséhez, a szívhez. Annyira összetett, annyira sok pozitív és jótékony hatása van, nem mellesleg egy jó közösséget is ad, egy olyan csapatot, ahova tartozni lehet. Szerintem ez a felnőttek életében is ugyanolyan fontos, mint a gyerekeknél.”