Híreink

Katinka: „Én az útban találtam meg a szépséget, imádom!”

Egy edzőtábor és két verseny után, igaz, ha csak rövid időre is, de újra itthon van Hosszú Katinka, akivel az elmúlt hetekről, az idei évkezdésről, a motivációról és természetesen a legfontosabb célról is beszélgettünk a hazatérte után.

  • Ez a negyedik teljes napod itthon az idén, úgy tűnik, ismét a régi tempóban zajlik az életed.

Csak a negyedik? Akkor ezért érzem úgy, hogy olyan jó itthon lenni.

  • A sok utazás ellenére a tavalyi zaklatott esztendő után, az idén egyértelműen nyugodtabb az évkezdet.

Az tényleg jó, hogy megvan a terv, megvannak a célok, mikor mit kell csinálni. Ezerszer könnyebb, mint egy évvel ezelőtt. Annál szörnyűbb dolgot elképzelni sem tudok, mint amikor nincs meg az irány, és az ember nem tudja miért dolgozik, miért kel fel reggelente az ágyból.

  • Ok, értem, hogy megvan a cél, de az ágyból akkor is fel kell kelni valahogy…

Én sem vagyok robot, nem úgy kelek fel minden nap, hogy Tokióban megnyerem az olimpiát. Ma például könnyen keltem, mert tegnap utaztunk haza Luxemburgból, délután csak pihentem, az otthoni dolgokat intéztem. Nekem ez volt a vasárnap a verseny után, kipihentem magam. Ilyenkor energikus vagyok, alig várom, hogy menjek a tornaterembe, ahogy ma reggel is. Ha megkérdezel pénteken, egész mást mondanék. Olyankor én is rányomok a szundira, háromszor is, már be van építve a rutinomba. Saját taktikám van arra, hogy győzzem meg magam a felkelésről. Mivel szeretek kávézni, és a kávé pozitív gondolatokat ébreszt bennem, azt mondom, hogy kávézom egyet az ágyban, persze ilyenkor már nem is fekszem vissza. Utána eszembe jut, hogy Árpi és a csapattársaim is felkeltek, most írjak nekik egy sms-t, hogy mégsem megyek. A nehezebb pillanatokban én sem vagyok annyira motivált, csak apró lépésenként haladok, örülök a kis győzelmeknek és a vége természetesen az, hogy itt vagyok reggel hatkor.

  • A hétköznapi emberek általában a hétfő reggellel küzdenek ennyit, mint te a péntekkel.

Nekem a hétfő reggel a kedvencem! Olyankor erőtől duzzadva megyek le a tornaterembe, és olyan lendülettel állok bele a munkába, hogy észre sem veszem, amikor elfogy az energia.

  • Az esztendőt is munkával kezdted, karácsony után rögtön edzőtáborba utaztatok. Hogy vált be ez a módszer, és milyen volt Hawaii?

Sok tanulsággal szolgált. Az bejött, hogy januárban, amikor itthon sötét van és hideg, tombolnak a vírusok, mi kint a napon tudunk 30 fokban edzeni. A délutáni edzéseket gyakran az óceánparton tartottuk, ott tornáztunk, futottunk. Sokkal jobb, mint márciusban edzőtáborozni, mert az egész évre ad egy hatalmas lökést. Jó volt találkozni és együtt edzeni a USC-vel, egykori egyetemem csapatával. Árpi nagyon jól kijött Dave-vel (Dave Salo, Katinka volt edzője az amerikai egyetemen), még most is tartják a kapcsolatot. Ám az is biztos, hogy legközelebb nem megyünk ilyen messzire. Ez a 11 órás időeltolódás még nekem is sok volt, pedig bőven van tapasztalatom benne. Visszafele még nehezebb volt az átállás, az első versenyen éreztük is, az egész csapat teljesen kivolt Antwerpenben.

  • Ha már a versenyeknél tartunk, két versenyen túl vagy már az idén, mik a tapasztalataid?

Ahogy említettem, Antwerpenben az átállás óriási nehézség volt, kedden értünk haza Hawaiiról, és csütörtökön már utaztunk a versenyre. A luxemburgi Euro Meet-en 2013-ban indultam először, és öröm látni, hogy egyre profibb a verseny, a szervezők nagyon odafigyelnek az úszók és az edzők visszajelzéseire. Most például az előfutamokból a legjobb három futam lement egy óra alatt, így nem kellett órákat ott töltenem, tudtam pihenni a délutáni döntőkre. Ez iszonyatosan nagy segítség az úszóknak. Luxemburgban a cél az volt, hogy minden számban jobbat ússzam, mint az első versenyen, ez sikerült is. Szeretek sok versenyre járni, mert gyorsan jönnek a visszajelzések, hogy egy-egy számban mire kell odafigyelnem, milyen technikai dolgokon kell még javítanom. Versenyeken sokkal szembetűnőbbek ezek az apróságok, mint edzésen. Összességében tehát elmondhatom, hogy a visszajelzések alapján jó úton haladunk.

  • Az idei év kiemelten fontos lesz, az olimpia előtti utolsó esztendő, nyáron világbajnokság. A tavalyi évből milyen tanulságokat vontál le, amiket esetleg beépíthetsz?

Sokat tanultam az elmúlt évben, de az egész pályafutásom során is. Mindig én voltam saját magam legnagyobb kritikusa. Én érzem, hogy lehetne gyorsabb, hogy lehetne jobb. A tavalyi év abból a szempontból hasznos volt, hogy leülepedett bennem az is, honnan hova jutottam. Egy idő után, ha mindig csak előre nézel, másképp látod a dolgokat, néha igenis vissza kell tekinteni, megnézni, honnan indultál. Most ezt a tapasztalatot is fel tudom használni, sokkal magabiztosabb és nyugodtabb vagyok. Tapasztalt versenyzőként már jobban tudok figyelni a szervezetemre, megpróbálom nem túlterhelni magam, mert ez gyakori hibám, inkább megcsinálom még tízszer, hogy biztosan jó legyen.

  • Fél éve dolgoztok együtt Árpival, ilyenkor rád szól? Egyáltalán mennyire tudott megismerni, mennyire tudja már, hogy neked mire van szükséged?

Nagyon sok mindent a versenyzőnek tudnia kell magáról, hisz a nap végén az úszónak kell úgy éreznie, hogy elég volt vagy kell még. A megerősítés ugyanakkor fontos, és szerintem Árpi nagyon jó külső szem, jól meg tudjuk beszélni a dolgokat. Egyre szigorúbb, egyre magabiztosabb. Azt azért el kell ismerni, hogy nincs könnyű helyzete, mert sokkal nehezebb beleállni a munkába egy tapasztalt versenyzővel, mint felnevelni egy tehetséget, amikor edző és tanítvány együtt csiszolódnak, nőnek. Ám Árpi nagyon rugalmas, jól kezeli a helyzetet. Muszáj brutálisan őszintének lenni! Ha valami nem tetszik, azonnal mondani kell, és ez mindkét részről jól működik.

  • Másfél év van az olimpiáig, nem is titkolod, hogy a nagy cél Tokió. Ez a másfél év lehet nagyon hosszú és nagyon rövid is, hogy lehet ennyire koncentráltan készülni valamire?

Őszinte leszek, azt nem tudom elképzelni, hogy ennek valaha vége lesz! A luxemburgi verseny is jó megerősítés volt számomra, belül olyan boldogságot éreztem vasárnap, nem érdekelt, hogy ki néz, hányan vannak körülöttem, örültem, hogy ott vagyok, és újra rájöttem: imádom csinálni az egészet! Pedig a 100 gyorson, három megnyert szám után, már annyira kivoltam, hogy szó szerint belehánytam a medencébe, de úsztam tovább. Számomra maga az út a legjobb! Én az útban találtam meg a szépséget, imádom! Ezt éreztem már Rió előtt is, tudom, milyen érzés volt előtte és utána, van összehasonlítási alapom. Tudom, mennyire élveztem a felkészülés időszakát, az odáig tartó utat. Úgy gondolom, minden embernek meg kell találnia azt az utat, ami az övé. Én most a saját utamon haladok, és az úszásban is sok kihívás van még, nagyon dinamikusan fejlődik ez a sportág. Minden értünk, az úszókért történik. Élvezem ezt az utat, a tokiói felkészülést, az úszásban zajló változásokat!

 

Photos: Gian Mattia D’Alberto /LaPresse & Iron Swim